Háziállataink a vadállatok leszármazottai, amelyeket az ember megszelídített és nemzedékeken át

lakhelye körül továbbtenyésztett.

A házinyúl a vadon élő üregi nyúltól származik és hosszú időn keresztül egyre jobban hozzászokott az ember közelségéhez. Az ókori és középkori írásos emlékekben számos feljegyzés található a nyúltartásról.

Az üregi nyúl Délnyugat-Európában, az Ibériai félszigeten őshonos.

A nyulat ízletes húsa miatt nagyon kedvelték és hamarosan hatalmas kifutókban tenyésztették. A középkorban a kolostorok kertjeiben folytattak nyúltartást és az úgynevezett ,,nyúlkertekben” szaporították azokat. A háziasítás során a nyulak elveszítették jellegzetes félénkségüket az emberrel szemben. A folyamat során különböző szőrszínezetű nyulak is előfordulhattak egyidejűleg. A természetben az üregi nyúl színe ugyanis kivétel nélkül szürke, mivel a fehérszínűeknek nincsen túlélési esélyük. A szőrrel együtt persze a szőrszerkezet és a nyulak nagysága is kísérletezésre ingerelte sok elődünket. Ennek következtében fejlődtek ki a különböző színű és fajtájú házinyulak. Ezek lettek a mai nyúlfajták ősei.

A német nyúltenyésztés szempontjából a döntő lépést az 1870-es német-francia háború hozta. Franciaországban megismerték a nyúltartást. Az első német nyúlkiállítás Brémában került megrendezésre 1874-ben. Röviddel később megalakultak az első tenyésztői egyesületek is. a Tenyésztők számának növekedésével az új fajták száma is gyarapodásnak indult.